Beszámoló a Prezentációs versenyről 2022/23. tanév
A Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Fejér Megyei Honismereti Egyesület hatodik alkalommal hirdette meg Prezentációs versenyét a középiskolás korosztály számára a 2022/23-as tanévben. 12 diából álló vetítéseket vártunk a három fős csapatoktól Fejér vármegyei vonatkozású témában (vármegyei település története, nevezetességei, híres emberei, iskolatörténet, helyi mondák, legendák). Felhívásunkra összesen hét pályamunka érkezett.
A honismeret napja* alkalmából, március 17-én 14 órai kezdettel 2 székesfehérvári, 1 móri és 4 sárbogárdi csapatot, illetve felkészítő tanáraikat láttuk vendégül a Hiemer-ház báltermében, ahol a diákok kiselőadás keretében mutathatták be munkáikat a négy fős zsűri előtt. Somogyiné Dobai Szilvia helyismereti könyvtáros munkatárs, etnográfus, Juhász Zoltán, a Honismeretei Szövetség titkára, Kissné Kárász Rózsa, a Fejér megyei Honismereti Egyesület alelnöke és Szőnyegi Hajnalka, ny. helyismereti könyvtáros, helytörténeti kutató értékelte a prezentációkat egyrészt kivitelezési és tartalmi szempontok, másrészt az előadásmód alapján. Igen színvonalas, igényesen összeállított diasorokat mutattak be a csapatok, nehéz döntés elé állítva a zsűri tagjait. Kissné Kárász Rózsa és Juhász Zoltán néhány mondatban külön-külön is szólt a csapatokhoz az eredményhirdetés előtt, kiemelve az adott prezentáció erősségeit - a különleges témaválasztást, a személyes megközelítést, vagy éppen a magával ragadó előadásmódot.
I. helyezett: Unikornisok (Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, felkészítő tanár: Gráczer László Tamás)
Prezentáció címe: Fejér vármegye egyetlen megmaradt zsinagógája Megtekintés
II. helyezett: Tópati lovagjai (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, felkészítő tanár: Fekete Zoltán)
Prezentáció címe: Isztimér és a világháborús Hadtörténeti gyűjtemény Megtekintés
III. helyezett: Sünik (Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, felkészítő tanár: Gráczer László Tamás)
Prezentáció címe: A sárbogárdi Hősök tere és hősi emlékműve(i) Megtekintés
Az első helyezett csapat tagjai és felkészítő tanára ingyenes részvételi lehetőséget nyertek a XXVII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és táborra. Az esemény helyszíne Bonyhád, témája a Regélő szülőföld - népmondák szülő- és lakóhelyemen, s 2023. augusztus 14-18. között kerül megrendezésre. A második és harmadik helyezett csapat tagjai könyvjutalomban részesültek. A Fejér Megyei Honismereti Egyesület felajánlásaként a felkészítő tanárok egyéves előfizetést kaptak a Honismeret című folyóiratra.
A Honismeretei Szövetség nevében Juhász Zoltán zsűritag Különdíjjal jutalmazta a Wekerle fiai csapatot (Móri Táncsics Mihály Gimnázium, felkészítő tanár: Fiedler Albert). Prezentációjuk címe A szabadságharc fontos mozzanata Móron volt. A díj értelmében a csapat tagjai és felkészítő tanára szintén részt vehet a XXVII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és táboron, ahol lehetőségük lesz témájuk részletesebb kidolgozására.
A helyezést el nem érő csapatoktól ugyancsak érdekes témákban készült magas színvonalú diasorokat kaptunk. A CK csapata (Ciszterci Szent István Gimnázium, felkészítő tanár: Erdei Gabriella) Prohászka Ottokár, “Magyarország apostola és tanítómestere”, a Kerberoszok (Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, felkészítő tanár: Gráczer László Tamás) Emléktáblák Sárbogárdon, a Szárnyas Űrnyulak (Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, felkészítő tanár: Gráczer László Tamás) A Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium története 1951-2023 címmel tartott előadását is meghallgathattuk a versenyen.
Gratulálunk minden résztvevő csapatnak és köszönjük felkészítő tanáraik munkáját!
További megtekinthető diavetítések:
A Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium története
Prohászka Ottokár, "Magyarország apostola és tanítómestere"
*A honismeret napján Bél Mátyás író, lelkész, történész és földrajztudósra emlékezünk, aki 1684. március 24-én látta meg a napvilágot. Az Európa-szerte elismert tudós szerette volna jobban megismertetni az emberekkel Magyarországot, így történelmi és honismereti témájú kutatásokat is végzett. Munkássága révén a szervezett helyismereti kutatás megalapozója lett a Kárpát-medencében.